Felelős állattartás program

Óvodáknak és Iskoláknak

Hiszünk abban, hogy gyermekeinknek megfelelő iránymutatással megtanítható az állatok tisztelete és az állatokkal való együttérzésre való érzékenység. Azoknál a gyerekeknél, akik állatok környezetében nőnek fel és családjuktól látják a megfelelő állattartást, könnyebben kialakul a szociális érzékenység, gondoskodás és felelősségérzet.

 

Programunk célja, hogy már kisgyerekkorban bemutassuk a kutyák működését, viszonyát az emberhez. Rávilágítsunk az állattartás előnyeire és megmutassuk, hogy a gyermek hogy tud felelős gazdává válni, hogyan tud egy állattal együtt élni.

 

A program részletei:

A velünk töltött 1 óra nem szokványos, ellenben, hasznos, és szívmelengető.

Kutyusaink főszereplésével és szakemberek irányításával gondosan megtervezett oktatásra kerül sor.  Szűcsné M Adrienn a kutyaiskola és menhely vezetője évtizedes tapasztalattal rendelkezik a kutyák oktatása rehabilitációja terén, aranykoszorús mesterkiképző és nemzetközi munkabíró is.

A program első részében kérdezz-felelek játékot tartunk a mindennapi kutyás élethez hozzátartozó kérdéskörrel. (Mit teszünk ha kóbor kutyát látunk? Mit viszünk egy erdei túrára, ha kutyusunkkal megyünk? Hány foga van egy kutyának stb.) Majd néhány percben interaktív módszerekkel ismertetjük a állategészségügy tan, etológia és kiológia alapjait.

A program második részében gyakorlati bemutatót tartunk a kutyák viselkedéséről, ahol célunk a gátlások feloldása, félelem csökkentés, az állatokhoz viszonyuló negatív attitűd átformálása. Ezt kutya és gyerek közötti folyamatos kapcsolatépítő játékkal, habituációs gyakorlatokkal végezzük, ahol kutya szabadon járkál, a gyerekek bevonásával engedelmességi feladatokat teljesít.

Az eddig tartott programokat, a gyerekek nagyon élvezték. Sokan szabad ideükben is visszalátogatnak hozzánk. Ez is bizonyítja, hogy a felelős állattartás népszerűsítésére szükség van és igény van!

Szervezés, időpontegyeztetés: Ha szeretné, hogy ellátogassunk óvodájába vagy iskolájába, jelentkezzen Szűcsné M. Adriennél, menhelyünk vezetőjénél a 0670 619 9311-es telefonszámon vagy írjon nekünk az uromimenhely@gmail.com e-mail címre.