„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az
állatokkal bánik”

Mahatma Gandhi

kutyust már megmentettünk
0 +

Gazdikeresők

Vannak évek óta a menhelyen élő reménykedők és vannak olyanok, akiket mi is altatás elől mentettünk egy valódi sintértelepről, ahol a 14 nap elteltével mindenesetben altatnak. Szinte minden napra jut egy csatangoló kutya, aki a segítségünkre vár. Szerencsére egyre több a chippel ellátott kutya, így a elkóboroltak nagyobb része nem is kerül a menhelyre, hanem már aznap hazakerül.

Többnyire sajnos telt házzal működünk, általában közel 50 reménykedőnk van, köztük akadnak szerencsésebbek, akikre gyorsan érkeznek az érdeklődő telefonok és vannak, akik itt öregednek meg nálunk. A 2016-os év számunkra a bizakodás éve volt. Hosszú időszak munkája és megalapozottsága után úgy döntöttünk, hogy alapítvány formában folytatjuk
tovább az állatmentő tevékenységünket, és megalapítottuk az Ürömi Duhajdombi Állatotthon Alapítványt. Az elmúlt évek munkája bebizonyította, hogy az a szakmai többlet, amivel rendelkezünk, továbbfejlesztésre érdemes. A hozzánk kerülő kutyák nagy része a bekerülést megelőzően olyan traumákat él át, hogy a testi- lelki rehabilitációjukhoz elengedhetetlen az a szakmai tudás, amit a kutyaiskolánk révén biztosítani tudunk a számukra. Szűcsné M. Adrienn a kutyaiskola és menhely vezetője évtizedes tapasztalattal rendelkezik a kutyák oktatása rehabilitációja terén, aranykoszorús mesterkiképző és nemzetközi munkabíró is. Alapítvánnyá alakulásunk óta eltelt két év, így nagy örömünkre szolgál hogy 2018-tól felkerültünk az adó 1% jogosultak listájára. Ezentúl az adómányokból már könnyedebben tudjuk finanszírozni menhelyünk működését és közhasznú szervezetként végre pályázatokon is részt tudunk venni.

Fő feladataink

  • A kóbor, gazdátlan ebek szakszerű befogása, lakossági bejelentések kivizsgálása, indokolt esetben az állat érdekében kobzásra is sor kerülhet és ezeknek a kutyáknak az elhelyezése a menhelyen.
  • Célunk a befogott de gazdis állatok visszajuttatása eredeti tulajdonosuknak, feltéve hogy a tartási körülmények megfelelőek.
  • A lelkileg vagy testileg sérült védenceink rehabilitása, gyógyítása és tanítása.
  • Ellenőrzötten adunk örökbe, családlátogatással, örökbefogadási szerződéssel, kizárólag oltott, chipezett, egészséges állatot, ivartalanítva, kölyköket 6 hónapos kor alatt ivartalanítási kötelezettséggel,amit szigorúan ellenőrzünk.
  • További célunk, hogy már gyermekkorban megtanítsuk a felelős állattartást, ezért szívesen látogatunk el iskolákba, óvodákba, és menhelyünk is gyermekbarát.
  • Negyed évente nagyszabású rendezvényeket szervezünk, volt már nálunk farsang gyereknap,állatok világnapja, karácsonyi party.

Az Ürömi Menhely egy lehetőség.  Egy modell, hogy így is érdemes megpróbálni.

Mert így is lehet.

A területhez tartozó kutyaiskolának nagy szerepe volt abban, hogy az állatvédelmi tevékenységünket az elmúlt években finanszírozni tudtuk. Négy környező településen látunk el úgynevezett  „ebrendészeti feladatokat” : Üröm, Pilisborosjenő, Solymár és Pilisszántó térségben. Az ebrendészet szóhoz Magyarországon mindig valami szörnyű érzés társul.

Ők már gazdira leltek...

Nincs altatás,
csak esély.

Valóban nagyon ritka, hogy az önkormányzatokkal megkötött szerződés alapján az ebrendész által begyűjtött kutyák nem altatásra kerülnek, hanem reményt kaphatnak arra, hogy egyszer családban élő boldog kutyaként élhessenek. Nálunk az Ürömi Menhelyen ez történik..

Maradjunk kapcsolatban!

Facebook
Email
Twitter
LinkedIn

Egy megosztással is nagyon sokat segítesz!

Helló,

Budapesttől csak 1 kilométer, de a városi forgatag után egy teljesen más világ. Itt éljük mindennapjainat védenceinkkel együtt. Az évek alatt Duhajdombi Állatotthon néven vált ismertebbé kis csapatunk. 

34835096_184598642242435_6898308705394098176_n

Gazdi keresők

Gazdira találtak

In memoriam

Hű társat keresel?