Lord

Lord

Lakónkról

Lord egy fekete 6 éves Labrador keverék aki már nagyon régóta nálunk lakik, érdeklődő 0. 😢 Talán mert fekete? Vagy mert nagytestű és Fekete? Vagy mert problémás és Fekete? Nem tudjuk, csak azt, hogy rengeteget változott az utóbbi kb 9 hónapban. 😊 A férfiakat nem szerette, sőt!!! De nem is csoda, hisz az előéletében egy “kedves férfi” minden nap a kerítésnél hergelte szándékosan, ütötte a kerítést és a kutyát is ha épp úgy alakult, a gyerekeket se viselte el. Azzal az emberrel beszélgettem aki miatt elindult Lord a változás útján, Pálos Janival. Szia, te itt önkénteskedsz kicsit több, mint 1 éve, mesélnél kicsit arról hogy kerültél ide na meg persze Lordról és a köztetek kialakult kapcsolatról? J P : persze 😊 ahogy mondtad kicsit több, mint egy éve járok ide, szinte az összes szabadidőmet itt töltöm. Tápot hoztam a kutyusoknak adományba az elején, és azóta itt ragadtam. 😁 Lorddal kissé viharosan indult a kapcsolatunk enyhén szólva 😂 Takarítottam a kenneleket és az ő kis “otthona” következett, nem sokat tudtam róla, csak azt, hogy fél a férfiaktól. Gondoltam majd behúzódik valamelyik sarokba, de nem. Beengedett, de ahogy oldalt fordultam, rögtön odakapott a combomra. Nem sérültem meg igazán, de jobbnak láttam ha kijövök és hagyok neki időt. Másnap odamentem, rácson keresztül beszéltem hozzá nyugodt hangon, nem tudom már miről, de hosszasan elbeszélgettünk 😂 aztán lassan simogattam, de a rács még mindig köztünk volt, és ez így ment pár napig. Néhány alkalom után ismét bementem hozzá, lassan odajött, megszaglászott de a tekintete még mindig bizalmatlanságot árasztott, türelemmel vártam míg ő közelít és lassan megtört a jég. Egy szép napon azt vettem észre, hogy vidáman farok csóválva ugrált a kenneljében mikor meglátott. Tudtam, Lord bizalmat szavazott, bízott egy férfiben, ami fantasztikus volt, hisz erre nem volt addig példa. 😊 Büszke voltam és vagyok, nem magamra… Rá! Hogy képes volt újra bízni. Beültem hozzá, ő azt se tudta hogy zúdítsa rám azt a mérhetetlen szeretetet ami összegyűlt benne, bújt, puszit osztott, az ölembe feküdt és Boldog volt!! 😊 Első alkalommal Adrienn, az Állatotthon vezetője lesápadt mikor meglátta, hogy bent vagyok Lordnál, aztán ez hamar elillant és könnybe lábadt szemmel nézte Lordot aki Boldog kutyaként önfeledten játszik, bohóckodik egy férfival. Ő az én személyes kedvencem. 😊 Most már egy ideje szájkosár nélkül viszem sétálni, közösen veszünk részt az alapkiképzésen és nagyon okos, szófogadó kutyus. Épp a múlt vasárnap is suliztunk, természetesen szájkosár nélkül és két kislány is simogatta, ő pedig hatalmas puszikkal köszönte meg nekik. 😊 Ez az igazi elismerés számomra, és mindannyiunknak akik ide járnak, amikor látjuk, hogy a kutyáknak visszaadhatjuk ezt az érzést: BIZALOM az ember felé. Nem vagyok kutyakiképző, nem volt tapasztalatom harapós kutyákkal, csak adtam neki egy újabb esélyt, időt, szeretetet. 😊 Lord fantasztikus kutya, igazi társa lesz annak a jótevőnek, aki őt fogja választani. Bár nehéz lesz elengednem a mancsát de ezért vagyunk, ez a cél. FANTASZTIKUS GAZDIT MINDEN KUTYÁNAK 😊 Lord is oltva, chippelve, ivartalanítva, féreghajtva, külső paraziták ellen védve, elő- és utókontrollal, szerződéssel mehetne új otthonába.

Lépjen velünk kapcsolatba

  • Fajta:   Labrador
  • Nem:   Kan
  • Kor:   6 éves
  • Szín:   fekete
  • Méret:   Nagy
  • Szőr hossza:   Rövid
  • Oltva:   Igen
  • Féregtelenítve:   Igen
  • Ivartalanítva:   Igen
  • Egészségi állapot:   Egészséges