Marcipán Története

Marcipán Története

Az itt található történetet folyamatosan frissítjük, látogassatok vissza bátran, ha kiváncsiak vagytok Marcipán mindennapjaira! – szerk.

A nevem Kilin Tamás, fotográfus. Már régóta terveztem, hogy meglátogatok egy állatmenhelyet, hogy közelebbről is megismerhessem és képekben is megörökíthessem az ott lakó állatok történetét. Saját kutyám nincs, de mindig is érdekelt, hogy miként alakul egy-egy szegény elhagyott vagy rossz körülmények közül kimentett  állat sorsa.

2020 december elején megkerestem az Ürömi Állatmenhelyet, ahol szívesen fogadtak, ezúton is nagyon köszönöm minden kedves ott dolgozónak!

Már első alkalommal éreztem az ott lévő önkéntesek teljes odaadását az állatok iránt. Találkoztam Adriennel, a menhely vezetőjével, Török Zsolt pedig (aki szintén fotós) körbevezetett és bemutatta nekem a kutyákat. Egy kutyusra már ekkor felfigyeltem, nem is tudom pontosan, miért – szívszorító volt hallani, hogy a kutyus majdnem vak, valószínűleg csupán foltokat lát. A neve Marcipán, és ez a történet róla szól… 

Első találkozás Marcipánnal
Első találkozás Marcipánnal

December 5. (szombat)

Ez az első napom a menhelyen. A kennelek között járva sok kutya megugat, Marcipán ellenben hihetetlen nyugodtan és kedvesen fekszik odújában. Megtudom, hogy csupán néhány nappal ezelőtt került ide: Adriennék telefonhívást kaptak, hogy egy kutya beleesett egy víztározóba, a jéghideg víz mellkasáig ér és nem tud kimászni, jöjjenek gyorsan! MIre odaértek, addigra már szerencsére kiemelték Marcipánt a vízből és alaposan bebugyolálták. A kutya “gazdája” azonban sajnos koránsem törődött a történtekkel, egyértelmű volt, hogy Marcipánnak a menhelyre kell kerülnie.

Ilyen körülmények között találták meg Marcipánt
Ilyen körülmények között találták meg Marcipánt

A nagy sietségben a chip leolvasásakor úgy tűnt, hogy a kutya már 13 éves, tehát elég idős szegény. Később a menhelyen, immár nyugodtabb körülmények között kiderült, hogy erről szó sincs, Marcipán még csak 3 éves. Az rögtön világos volt, hogy nem lát jól, szemeiben nagyon nagy a nyomás, a menhelyen ezért minden nap nyomáscsökkentő szemcseppeket kell majd kapnia.

A tél ellenére ezen a szombaton nagyon kellemes, napos idő van. Sok a látogató, akik önkéntesként segítenek ilyenkor a telepen, illetve párhuzamosan folyik a kutyaovi és a kutyakiképzés. Találkozom Ildivel is, az állatotthon marketing vezetőjével. Beszélgetünk, tőle még többet megtudok Marcipánról, akit épp egy kedves önkéntes pár – akik szintén először látogattak ide – sétálni visz.

Bájos pofa

Odamegyünk hozzájuk, letelepedünk a kert végében. A kutyus szőrét alaposan kikefélik, néhány szőrcsomót már csak ollóval lehet eltávolítani… Marcipán mindvégig hihetetlenül nyugodt és barátságos, biztosan érzi, hogy végre jó kezekben van. Én is megsimogatom a buksiját, jutalomfalatokat is kap, mert ennyire jól tűri a szőrápolást. Mindezek után természetesen nem maradhat el egy alapos has-simogatás sem.

Has-simi
Has-simi

December 8. (kedd)

Esős-borús nap délelőttjén ismét kilátogatok az állatotthonba. Hétköznap lévén ezúttal nincs sok vendég, Ildivel is több időnk jut beszélgetni. Jó hír, hogy Marcipánt jó eséllyel meg tudja majd alaposabban is vizsgálni egy állatorvos, talán lesz rá esély, hogy a szeme állapotán még javítani lehet. Remélem, igen.

Elviszem a kutyust sétálni egy körre a menhely területén. Ezúttal sincs egy hangos ugatás sem részéről, Marcipán rendkívül kedves. Többször végigsétálunk a kis dombon föl és vissza.

Séta a menhelyen
Séta a menhelyen

Arra folyamatosan figyelnem kell, hogy véletlenül ne menjen neki valamilyen akadálynak. Egy kis fejbuccot még így sem sikerül elkerülni… De alapvetően mintha kicsit jobban látna most, mint az elmúlt alkalommal. Ildi is megközelít minket egy másik kutyával, megállnak kb. 3 méter távolságra. Marcipán határozottan figyeli a történéseket, tehát valamit biztosan lát.

A séta végén Marcipán megkapja a szemcseppjeit, majd visszamegyünk a kennelhez és mára elköszönünk.

Szemcseppentés
Szemcseppentés

December 13. (vasárnap)

Természetesen otthon a családnak is meséltem a menhelyi eseményekről, így nem csoda, hogy mindkét gyermekem szeretett volna élőben is találkozni Marcipánnal. Ezen a hétvégén tehát családilag kerekedünk útra. Megérkezvén elkérjük a kutyust, hogy megsétáltassuk. Sajnos azt a hírt halljuk, hogy a látása mégsem olyan jó, mint múltkor hittük. És valóban, a mostani séta során Marcipán leginkább csak az orrát és a fülét követi, gyakran neki akar menni a kerítésnek, padnak, egyéb akadályoknak… Jó lenne, ha minél hamarabb meg tudná vizsgálni az orvos.

Ettől függetlenül Marcipán nagyon jó erőben van, úgy húzza a pórázt, hogy néha csak szaladunk utána. A gyerekek is nagyon hamar megbarátkoznak vele – kisfiam általában félni szokott a kutyáktól, de Marcipánt már tíz perc után nyugodtan megsimogatja, aki ezt békésen és örömmel tűri. Jó nagyot sétálunk és a jutalomfalatok sem maradnak el.

A gyerekek egész úton hazafelé csak Marcipánról áradoznak, hogy milyen aranyos, milyen puha a szőre, és hogy milyen jó lenne, ha gyorsan gazdira találna. Otthon még rajz is készül.

Lányom rajza
Lányom rajza

December 20. (vasárnap)

Ismét a gyerekekkel látogatunk ki a menhelyre. Marcipán ezúttal már egy kedves önkéntessel van kint a kertben, odamegyünk, megkérdezzük, csatlakozhatunk-e. Segítünk a kutyust lefoglalni, míg egy alapos szőrkefélés zajlik. A gyerekek jutalomfalatokat adogatnak neki, elhalmozzák simogatással és becézéssel. Ezúttal egy kisebb kutyányi szőrcsomagot sikerül levarázsolni Marcipánról, aki a műveletet nagyon békésen tűri és leginkább csak olyankor pattan fel, ha másik kutyát érez a közelben, akihez sürgősen odaszaladna. A kefélés és az azt követő séta után visszamegyünk a kennelekhez. Marcipán időközben egy nagyobb lakhelyet kapott, ahol kényelmesebben elfér és jobban is érzi magát.

Ma is beszélgetünk a kutyus szemének állapotáról. Két nappal ezelőtt megnézte őt a menhelyre járó állatorvos, és véleménye szerint a cseppek hatására tisztult valamelyest az állat szeme. A glaukóma (zöldhályog) pontos állapotáról egy alapos vizsgálat után majd egy másik orvos tud nyilatkozni, akihez jövő hétre van Marcipánnak időpontja. Terveim szerint én is elkísérem majd.

Szemvizsgálat
Szemvizsgálat

December 23. (szerda)

Ma délután útra kelünk Mónival az orvoshoz. Marcipán – némi segítséggel – beszáll az autó hátsó részében kialakított dogbox-ba. Most is, mint mindig, nagyon békés, az egész úton szinte alig van hangja. A rendelőhöz érve kiszállunk, jelezzük, hogy megérkeztünk, majd az épület előtt várakozunk a többi kutyapácienssel együtt. Marcipán összeismerkedik egy másik barátságos border collie-val. Látszik, hogy szemével nem látja az állatot, de hallása és szaglása segítségével mégis határozottan, farok csóválva közeledik hozzá.

Nem sokkal később kijön az asszisztens és leolvassa az adatokat Marcipán chip-jéről. Ezután beviszik a kutyust a kivizsgálásra – a jelenlegi vírushelyzet miatt sajnos mi nem mehetünk be az épületbe. Miután visszatérnek a kutyussal, a doktornő elmondja a vizsgálat eredményét, ami sajnos nem túl bíztató. Marcipán szemében nagyon magas a nyomás, ami fájdalmat is okozhat neki, bár ennek jelei eddig szerencsére nem mutatkoztak rajta. Mivel azonban valószínűleg már régóta fennáll ez az állapot, a doktornő nem sok esélyt ad arra, hogy a kutyus újra lásson. Egyelőre fájdalomcsillapítót és új szemcseppeket ír fel neki a nyomás csökkentésére.

Kissé lehangolva autózunk vissza a menhelyre. Móni visszaviszi a kutyust a kennelbe, amely a többihez hasonlóan már karácsonyi díszben várja az ünnepeket.

Marcipánra később még további vizsgálatok várnak majd, de addig is szerető gazdit keres.

Látogatás az orvosnál
Látogatás az orvosnál

Január 2. (szombat)

A mai napon egy kis kísérletet terveltem ki: megérkezésemkor csendben megyek oda Marcipán kenneljéhez, egy szót sem szólok, kíváncsi vagyok, vajon meglát-e. Kb. fél méterre állok meg a rácstól, de nem vesz észre, továbbra is csak szomszédjára, Turbóra ugat serényen. Viszont abban a pillanatban, amint szólok hozzá, azonnal abbahagyja az ugatást, odajön hozzám és üdvözöl. Ezek szerint egyáltalán nem látott engem közeledni, ugyanakkor érdekes, hogy az odúja tetejére viszont teljes magabiztossággal ugrik fel.

Sétáltatás közben azt érzem, hogy Marcipán az elmúlt egy hónap alatt már jól megtanulta a menhelyen bejárható útvonalat. Határozottan megy fel a dombon (a kicsi akadályokra persze továbbra is figyelni kell, mert egyszerűen nem látja meg őket), dolga végeztével jönnek a szeretet-percek („na, akkor most hagyom magam simogatni”), aztán hirtelen felugrik és már húz is visszafelé a kennelhez.

Amint azt a gyerekeim is megállapították: „Marcipán egy nagy fazon”… és tényleg. Hatalmas szeretet és emellett a juhászkutya mivoltából eredő határozottság árad belőle.

Az a mosoly…

Január 30. (szombat)

Az elmúlt hetekben hétvégenként látogattuk meg a menhelyet. Szerencsére sokan jönnek segíteni kutyákat sétáltatni, Marcipán is népszerű kutyus lett ilyen téren, nagyon sokan szeretik őt. Többször előfordult, hogy várnunk kellett, hogy sorra kerülhessünk, és a mai nap is így alakul. Marcipánt már reggel nagy sétára vitték, így amikor fél 12 körül visszatér, már leginkább csak eldőlni és pihenni van kedve. Az közelmúlt borongós-felhős időjárása után végre a nap is kisüt, így keresünk egy nyugodt, napsütötte területet, ahol Marcipán lefekszik, és a sok simogatás hatására szinte ott helyben el is alszik.

Szeme állapota sajnos továbbra is változatlan, ezen a téren még nincs végleges döntés a további orvosi beavatkozásról. De addig is, szurkolunk neked, Marcipán!

Szundi a napon
Szundi a napon

(Folytatása következik)