Interjú az Ürömi Állatotthon vezetőjével

Interjú az Ürömi Állatotthon vezetőjével

Az Ürömi Állatotthon, és egyben a Duhajdombi Kutyaiskola egy Budapesthez közeli csodálatos kis sziget, ahol a mentett állatok ellátása mellett kutyaiskola is üzemel. 

Az itt dolgozó önkéntesek is és gondozók is amellett, hogy a menhelyi és kutyaiskolai feladatokat is ellátják, rengeteg programmal és rendezvénnyel is támogatják a bajba jutott és mentett állatok életét, és mindez természetesen rengeteg munkával és áldozattal jár. 

Jómagam, a menhely önkéntes fotósaként csodálatos történetekkel és sok-sok boldog pillanattal találkozom akárhányszor ellátogatok a menhelyre, vagy az általuk rendezett események bármelyikére. Ezekhez az emberek és védenceik életét sokszor meghatározó pillanatokhoz viszont emberfeletti erőfeszítések szükségesek, amikről sokan talán nem is tudnak. Fontosnak tartom viszont, hogy a menhelyet kicsit jobban megismertessük belülről is, ezért úgy döntöttem leülök egy kávé mellé az ott dolgozókkal, és egy-egy interjú keretében ismertetem veletek, kinek miből is áll egy átlagos nap a menhelyen, vagy a kutyaiskolában.

Első alkalommal szeretném, ha többen megismernék miből is áll a menhely vezetőjének lenni, hiszen mindent ő tart kézben, ő hordja a legtöbb kalapot a csapatból, és ezzel együtt a teendőinek lisája is változatos, izgalmas és hosszú.

Interjú az Ürömi Állatotthon vezetőjével, Szűcsné M. Adriennel.

Zsolt: Kedves Adrienn, először is szeretném ha pár szóban bemutatkoznál, mesélnél magadról, milyen is vagy mikor épp nem a menhelyi teendőidet végzed?

Adrienn: Születésem óta mindig is kutyák között éltem, tíz éves korom óta aktívan részt vettem a kutyák képzésében a nagymamám révén. Egész eddigi életemet végigkísérték a kutyák. 

Eredetileg könyvelőnek tanultam, de egy percig sem dolgoztam a szakmában, mert már akkor tudtam, hogy egész életemben a kutyák életének jobbá tételéért szeretnék dolgozni. Éppen ezért ilyen irányban kezdtem képezni magam, megszereztem a nemzetközileg elismert kutyakiképzői vizsgát, ez által lettem Aranykoszorús Mesterkiképző, Nemzetközi Munkabíró, majd az OKJ-s Ebrendészeti végzettségre is szert tettem a menhely érdekében.

Négy gyermekes anyukaként sok időt töltök a gyermekeimmel, igyekszem anyaként és feleségként is helyt állni, emellett, mivel nagyon sok fizikai és szellemi munkát végzek, a testi egészségem megóvása érdekében sokat sportolunk önkéntes társainkkal, barátainkkal és a gazdira váró kutyákkal is. Amellett, hogy a hétköznapokon a gyerekeimmel indulok reggel, akiket iskolába viszek, a legtöbb időmet a menhelyen töltöm.

Zs: Miután a reggeli rutinnal végeztél, elérkezel ide a menhelyre. Itt mi az első dolgod amit minden nap ellátsz?

A: Egyeztetek a gondozókkal akik hamarabb érkeznek a menhelyre, mit tapasztaltak, van-e bármilyen probléma, majd a melegedős műtött kutyákat vagy beteg állatokat ellenőrzöm. Innentől pedig indul a naptárba beírt teendők elvégzése.

Zs: Van esetleg olyan feladat ami nem mindennapos, de rendszeresen előjön? Gondolok itt az egyszerű bevásárlásra, hiszen a menhelyet tisztán kell tartani, az állatok pedig esznek, illetve néha orvosi ellátásra is szorulnak.

A: Nálunk minden önkéntesnek megvan a saját feladata, ezért ezeket a dolgokat többnyire rájuk bízom, van aki bevásárol, postára megy, mások tésztáért, rizsért, forgácsért. Ezeket sorolhatnám napestig, rengeteg a munka.

Zs: Az állatorvosi ellátás egy érdekes pont, hiszen itt, ha jól tudom nem adtok örökbe úgy állatot, hogy nem részesül előtte teljes orvosi ellátásban, mellette pedig kötelezően ivartalaníttattok és chipeltettek is. Ez mennyire terhel téged?

A: Állatorvosaink heti szinten járnak hozzánk, ellenőrzik az állatainkat, az éppen aktuális kutyákat oltják és chipelik, az ivartalanításokra pedig időpont egyeztetés után az egyik önkéntesünkkel felváltva ketten visszük az állatokat, alkalmanként két-három kutyát. Amivel külön dolgunk akad, az a fiatal, kölyökként örökbeadott állatok ellenőrzése, mivel őket hat hónapos korig ivartalanítani kell, addigra pedig már gazdisok, így ellenőrizzük, hogy megtörtént-e az ivartalanítás, a megfelelő dokumentációkat pedig bekérjük.

Zs: És mi a helyzet a menhely által szervezett programokkal? Sokszor szoktatok kitelepülni, futóversenyek, egyéb kutyás rendezvények jutnak eszembe, illetve negyedévente itt, a menhelyen is szokott lenni nyílt nap és egyéb rendezvény. Ezekből számodra mennyi munka adódik?

A: Mivel mindenkinek megvan a maga feladata, amit ők intéznek, ezért velem már csak a részletek egyeztetése zajlik, illetve a jóváhagyás. Természetesen akikre feladatot bízok, azokban mind maximálisan megbízom, legyen az akár marketinges, vagy a futócsoport vezetője. Ahogy a kutyaiskolai foglalkozások befejeződtek, minden ilyen rendezvényen vagy kitelepülésen én is személyesen részt veszek.

Adrienn Leilával

Zs: Egy kicsit talán más témakör, de látom hogy megint csörög a telefonod, igazából nincs olyan, hogy ne csörögne. Gondolom ilyenkor is mindig a menhelyi munkával kapcsolatban keresnek. Beszélnél kicsit róla, hogy mennyi mindent intézel telefonon, akár még akkor is, mikor nyakig vagy a munkában?

A: Ezt jól látod, szinte mindig csörög, napi 80-120 telefonhívást kapok. Sokszor panaszkodnak, hogy nem érnek el, de nem azért mert nem akarom felvenni a telefont, hanem mert egy hívásba sokszor két-három másik belecsörög. Természetesen mindenkit igyekszem visszahívni, de mindenkitől azt szoktam kérni, hogy ha nem ér el, küldjön üzenetet. 

Első körben mindig a segítségkérések, bejelentések, adományozások végett hívnak. Ezeken felül örökbefogadások miatt is, illetve az önkéntesekkel, csapatépítő programokra jelentkezőkkel, közösségi szolgálatosokkal is tartom a kapcsolatot és természetesen a kutyaiskolával kapcsolatos hívásokkal is foglalkozom. De még ide tartoznak például a felelős állattartás oktatások, illetve a bemutatók lebonyolítása is.

Örökbefogadással kapcsolatban hívnak a legtöbbet, van, hogy egy kutyára 3-4 jelentkezőnk van, velük is sokat beszélek. Hiszen nem az első jelentkezőnek, hanem a kutya számára a legmegfelelőbb gazdinak adjuk oda a kutyát. 

Zs: És mi a helyzet a bejelentésekkel? Mert ugye annak több fajtája is van, nem egyszer riasztanak titeket veszélyes helyzetben lévő állathoz, gondolok itt az országút mellett rohangáló gazdátlan, vagy épp gazdától megszökött kutyákra, de volt már olyan, hogy szaporítóról kaptatok hírt, vagy épp áldatlan állapotok között találtak egy jószágot.

A: Általában a bejelentéseket aszerint kezeljük, hogy talált vagy balesetes kutyához hívnak. Talált kutyánál első körben chipet olvasunk, erre több településen is van önkéntesünk aki chipleolvasóval rendelkezik. Balesetes kutya esetében felmérjük a helyzet súlyosságát, hívjuk az állatorvosunkat és megkezdjük a kutya ellátását. Ha műtétre szorul, akkor erre azonnal sor kerül a chipolvasást követően. Ha van gazdája, azt értesítjük, amennyiben nincs, a menhelyre szállítjuk. 

Zs: Tudnál egy példát mondani arra, mikor civil megkeresés után állatmentésre kerül sor?

A: Több eset közül az egyik emlékezetesebb számunkra, amikor is egy solymári közért tároló helységébe bebújt, egy kb. 40 kg-os, bőrbeteg, rossz állapotban lévő kutya. Ő volt Bronx. Sajnos nem volt egyszerű eset, hiszen félelmi agresszív volt, folyamatosan támadott. Három nap után már a területvédő ösztöne is előjött. Mivel félt, ezért a benyugtatása sem volt egyszerű, hiába próbáltuk nyugtatni, inkább felpörgött tőle, befogni nem tudtuk. Közel hat órás várakozás és nyugtatás után próbáltuk állatorvos segítségével bealtatni, de még ekkor is menekülőre fogta, majd két kilométeres követés után, félig éber állapotban sikerült bekeríteni. Helyi autószerelők segítségével, papucsban rohanó állatorvossal, partoldalon lecsúszva, sárban követtük, majd egy utolsó altató segítségével elaludt a kutya, amit követett az állatorvosi vizsgálat, azonnali oltás és chip hiányában annak pótlása után menhelyünkre szállítottuk. Ekkor kezdődött egy hosszabb rehabilitáció, majd közel egy év után sikerült gazdásítani. Bronx a létező összes bőrbetegséggel rendelkezett, félelmi agresszív volt, egy év rehabilitáció után viszont normális családi környezetben, gyerek mellé sikerült örökbe adni. Azóta is minden rendben van vele.

Zs: Itt szeretnék kitérni egy fontos dologra. A menhely vezetőjeként ebrendészeti feladatokat is ellátsz, ha jól tudom ezt csak te teheted meg a csapatból, hiszen neked van végzettséged. Egyrészt erről is beszélj egy kicsit kérlek, hogy mik a feladatai és a kötelezettségei az ebrendszének, illetve talán ami fontosabb számomra, hogy mi az ami már a hatáskörödön kívül esik? Hiszen az elmúlt időszakban egyre többször láttam, hogy olyan megkeresést is kaptatok, ami nem fér a jogkörötökbe, nem intézkedhettek. Egy nagyon egyszerű példa mikor nemrégiben egy elütött szarvashoz hívtak volna titeket. Ilyenkor mit lehet és mit nem?

A: Ebrendészként a feladatom az utcán kóborló állatok begyűjtése, illetve az állatkínzási esetek kezelése vagy a nem megfelelő tartás felmérése. Az ilyen esetekben közterület felügyelői és rendőri segítséggel tudunk intézkedni. 

Egy ilyen bejelentésnél először a helyszínre megyek és felmérem az esetet. Ha indokolt az intézkedés, akkor az eset súlyosságának megfelelően, kötelességem hívni a közterület felügyelőt vagy a rendőrséget. Ez hála istennek nagyon minimális az esetek számát tekintve. Mivel alapvetően jó viszonyban vagyunk a környék lakosságával, ezért elfogadják, hogy segítséget nyújtunk, és mihamarabb megoldják a fennáló problémát. Gondolok itt kutyaugatásra, rövid láncra, nem megfelelő tartási körülményekre. Mindenki igyekszik ezeket a problémákat megoldani, és természetesen ezt mi le is ellenőrizzük, kimegyünk az adott helyszínre, hogy tényleg megtörtént-e a változás. Ha a felmerülő problémát nem sikerült megoldani, abban az esetben a kutyát elkobozzuk.

Amennyiben nem megfelelő az állat tartása vagy állatkínzás áll fenn, esetleg minősíthetetlen szaporítás történik, abban az esetben pedig jegyzői vagy rendőri utasítással a kutyát elszállítjuk.

Megkeresnek minket sok olyan esetben is amikor tényleg nem intézkedhetünk. Ilyen például, ha a vadállomány sérül, mint mikor egy sérült őzhöz, szarvashoz vagy rókához hívnának. Volt már hogy aranysakálról vagy vaddisznóról érkezett bejelentés. Ezekben az esetekben sajnos mi nem intézkedhetünk. Ettől függetlenül telefonszámokat tudunk adni, esetleg a vadásztársaság megfelelő embereit értesítjük. Szeretném nyomatékosítani, hogy mi nem járhatunk el semmilyen módon ilyen esetekben, egyrészt hivatalból sem, másrészt pedig azért sem, mert az állat életét veszélyeztetjük, hiszen egy sérült vadállat, a legkisebb sokk hatására is nagy valószínűséggel szívmegállásban elpusztul, ha viszont a sérülése nem életveszélyes, a legjobb megoldás békén hagyni míg megnyugszik, mert utána felkel és visszamegy a fajtársaihoz.

Zs: Ha már a jogkörökről és az ebrendészetről van szó, volt már itt egy pár eset amikor konkrétan kobzásról volt szó, tehát nem megfelelő körülmények között tartott állatokat kellett kimenteni. Egy ilyen kobzás milyen lépésekből áll és kiket érint? Egyáltalán hogy készültök rá? Ha jól gondolom, nem lehet elkapkodni egy ilyen folyamatot, hiszen komoly jogi háttere van egy esetlegesen állatkínzásnak minősíthető esetnek.

A: Első körben lakossági bejelentések szoktak érkezni. Mi ilyenkor kimegyünk a helyszínre és felmérjük a helyzet valódiságát. Amennyiben valóban probléma áll fent, abban az esetben rendőrrel vagy közterület felügyelővel megyünk ki, megpróbáljuk megoldani a fennálló problémát. Általában a helyzet megoldására két hetet szoktunk adni a tulajdonosnak, amennyiben ez nem sikerül, a következő alkalommal jegyzővel, illetve a súlyosságtól függően az Állategészségügyi hivatal járási főállatorvosával megyünk ki és amennyiben indokolt, az állatok kobzásra kerülnek. Több ilyen esetünk is volt már, de a legsúlyosabb a pilisszántói 35 uszkár és 5 németjuhász elkobzása volt. Nagyon fontos, hogy ezt a folyamatot jogszerűen betartsuk, ellenkező esetben ahelyett, hogy segítenénk, inkább ártunk. Ilyenkor a lehető legjobb megoldás, hogy magánemberként senki ne próbáljon intézkedni, bízza a hivatalos szervekre az eljárást. Civilként a legjobb, ha minket vagy az önkormányzatot értesítik és onnantól ránk bízzák az intézkedést.

Zs: Említetted ezt a konkrét esetet, ahol uszkárokat és német juhászkutyákat mentettek meg. Ezt az esetet kicsit kibontanád, elmesélnéd részletesebben hogy mi történt?

A: Minden előzetes bejelentés nélkül, éppen egy esküvőn voltunk amikor a helyi rendőrségről értesítettek, hogy egy magánháznál állatkínzás esete állhat fent, amit sajnos súlyosbított, hogy helyi civilek magánúton próbáltak intézkedni. Szerencsére a helyi rendőr és egy másik falu közterület felügyelője a segítségünkre volt, így sikerült az indulatokat megfékezve, több óra munkával elérnünk, hogy higgadt intézkedés mellett a rossz állapotú állatokat elhozhattuk. Aznap este 25 kutyát sikerült elhozni, ezt két állatvédő szervezet segítségével oldottuk meg, akik fejenként bevállalták 5-5 kutyus elhelyezését, további 15 pedig nálunk, a menhelyen került elhelyezésre. Reggel 5 órára került minden állat biztonságba. Ezután két nappal később sikerült a jegyzővel egyeztetnünk és onnantól indulhatott el a hivatalos eljárás, ami után két év munka, 175 oldal anyag, két ügyvéd és rengeteg ügyintézés végeként sikerült lezárni az ügyet nyertesként. Ez az eset példaértékű volt.

Adrienn egy mentett kutyussal

Zs: A kicsit komolyabb témák után beszéljünk azért arról is, hogy milyen átalakuláson mennek át védenceitek miután bekerülnek az otthonba, hiszen fotósként látom, hogy gyakran akár egy hét különbséggel is egy kicserélt, boldog állat kerül elém, aki pár nappal előtte még hátracsapott fülekkel és lehorgasztott farkincával remegett a lencsém előtt. Ez egyrészt természetesen rengeteg odaadó munka eredménye, másrészt viszont egy nagyon szívmelengető dolog, amivel nagyon sokszor találkozom nálatok. 

A: Általánosságban félős, bántalmazott kutyák kerülnek be, akik alapvetően nem bíznak az emberekben. Több betanított önkéntesünk van, akik a karantén időszaka alatt, amikor még nem hozható ki a kutya a kennelből, beülnek hozzá, magabiztosságot adva a kutyának, miszerint aki bemegy hozzá az jó ember, etetik, nyugtatják, simogatják. Ők ezzel nyújtanak segítséget. Két hét után chip, oltás. Utána a kutya kihozható, először a még hozzászokott emberrel, majd a többi önkéntes segítségével szokja meg, hogy a menhelyen lévő emberekben bízhat, itt mindenki jó ember. Idővel hozzászokik ehhez az állapothoz, rehabilitációja itt kezdődhet. Később iskolai órákon, kis csoportokban megkezdjük a foglalkoztatásukat, majd a számára kiválasztott gazdival közös munkájával örökbefogadhatóvá válik. 

Zs: Említetted, hogy a kutyák először karanténba kerülnek, és csak bizonyos idő után hozhatók ki. Mit is jelent ez a karantén nálatok?

A: A törvényileg előírt karantén 14 napos időtartama egyrészt a kutya biztonságát, másrészt a külvilág biztonságát hivatott megóvni. Oda csak az arra engedélyt kapó emberek léphetnek be, mindenki más csak a 14 nap lejártával találkozhat a kutyával. Ez a fertőző betegségek ki- és bevitele miatt fontos. Illetve a kutya lelki állapota, nyugalma és biztonsága miatt. 

Zs: Van esetleg kedvenc történeted, olyan kutyák akiknek a története a mai napig veled maradt és boldogan gondolsz vissza rájuk?

A: Igen, természetesen rengeteg ilyen van, de az egyik kedvenc egy tíz éves, idős, fekete, agresszív és harapós, szerencsénkre fogatlan kutya története, akit megtalálója magára hagyott, bár azt ígérte, hogy segít a kutya mindennapjaiban, rehabilitációjában. Őt parádés viselkedése miatt, stílusosan Parádénak neveztük el. Sajnos megtalálója eltűnt. Ezt a kutyát sosem tanították meg szeretni, tíz évig láncon élt. Mivel semmije nem volt előtte, ezért idekerülése után a táltól a labdáig, az utolsó szalmaszálat is bevédte. Azt mondtuk, ha őt örökbeadjuk, akkor bárkit. Már két éve nálunk lakott, mikor kiírtuk, hogy 0 érdeklődő, 0% esély. Erre egy nyugodt hangú, nagyon kedves hölgy felhívott minket, hogy ő megpróbálja, adna neki 50% esélyt. Pár alkalommal eljött hozzá, először egyedül, majd lányával és kutyájával és megdöbbenésünkre, minden rendben volt. Majd ekkor jött a hideg zuhany, hogy van otthon egy cica is. Mondtuk, hogy akkor elvisszük megnézni hogyan viselkednek egymással. A cica közel akkora volt, mint Parádé, előbújt a szobából, heves nyávogások közepette beleállt a kutya arcába, ettől az úgy meglepődött, hogy hátralépett egyet, majd a cica ezután azonnal nekidörgölőzött Parádénak, majd megmutatta neki merre van a szoba és a két állat ment egymás után. Mi ezt döbbenten néztük végig. Egy perc múlva leszedtük a pórázt, Parádé pedig otthonosan, kiegyensúlyozottan és magabiztosan közlekedett. Parádé hazaért.

Zs: És mi a helyzet a menhellyel, hiszen itt előbb volt kutyaiskola mint állatotthon, hogy látod, milyen átalakulásokat hozott az elmúlt pár év, és merre tart az Ürömi Állatotthon?

A: Akkor kezdjük az elején. Ez a hely a Duhajdombi Tenyészet és az Ürömi Kutyakiképző Iskola telephelye volt, amit akkor még nagymamám, Magyarország első női kutyakiképzője és nemzetközi munkabírója tartott fent. Ő is aktívan részt vett a kutyák mentésében, de nem ez volt a fő profilja. A mai napig jönnek vissza, hogy abból a tenyészetből szeretnének kutyát, mert a Duhajdombi Németjuhász híres volt szépségéről, külleméről és eszéről. Mindegyik munkavizsgával rendelkezett, tenyészszemléjük és kiemelt küllemük volt. Ezt később halála után átvettem, de döntenem kellett az állatmentés és a tenyésztés között. Mivel egyre több volt a negatív hozzászólás a tenyésztés illetve szaporítás közötti különbségek révén, amibe én nem szerettem volna beleállni, úgy döntöttem, hogy hiába is szerettem és hiába törekedtünk a tökéletességre, inkább az állatok mentésébe fektetek több energiát. Már elkezdtük az állatmentést amikor egy kutya behozta a Parvo vírust és akkor két alom már lefoglalt kiskutya hat hetesen, egy nap alatt elpusztult. Ekkor hoztam meg a végső döntést, hogy ezt még egyszer nem szeretném átélni, ez bármikor előfordulhat. Még akkoriban oltatni nem szabadott őket hat hetesen, viszont már az anyukától nem volt annyi immunitásuk, hogy megvédte volna a kicsiket a vírustól. Innentől kezdve nem volt több kiskutyánk. Teljes kapacitásunkat a mentésre fordítottuk, a mentett és sérült állatok rehabilitációjára. 

A kutyaiskola elkezdett a mentett, rehabilitációra szoruló kutyák képzésével is foglalkozni, a kutyák szocializációjával, illetve a mindennapos agresszió, félelmi agresszió leküzdésében segítséget nyújtani, akár a mentett kutyáink, akár külső lakossági érdeklődőknek vagy más állatvédő szervezeteknek. A menhely egyre több kutyát tud menteni, egyre gyorsabbak a folyamatok köszönhetően az egyre több betanított segítőnek, önkéntesnek. Vidékről, rossz körülmények közül is tudunk menteni, más állatvédő szervezetnek segítséget nyújtani. Jó kapcsolatot ápolunk a környező menhelyekkel is, akiknek kérés esetén a mindennapi munkájukban is tudunk segíteni. Ilyenek például a PBK, Pomázi menhely és a szentendrei Árvácska. De ugyanez viszont is érvényes: ha nekünk van szükségünk segítségre, ők is viszonozzák.

Visszatekintve az elmúlt két évre, nagyobb változáson mentünk keresztül, köszönhetően a csapatépítő tréningeknek, önkéntes társaknak. Nagyobb vállalatoknak és kisebb-nagyobb adományozók segítsége révén megépülhetett a melegedőnk, ahol beteg vagy műtött kutyáinkat tudjuk elhelyezni. Ez a melegedő egy több egységből álló épület, ahol van egy kis konyhánk, irodánk és egy fürdő helyiség ahol a kutyakozmetikai illetve fizioterápiás feladatokat tudjuk ellátni. Igazából folyamatosan fejlesztjük a menhelyet és a csapatunkat is.

Zs: A fejlődésben nagy szerepe van a kitelepüléseknek és a szervezett programoknak is, ezekről is beszélnél pár szót? Nemrégiben például elkezdtetek csapatépítőket is szervezni amiről már el is hangzott pár szó, és ami úgyszintén izgalmasan hangzik.

A: A csapatépítő tréningeknek köszönhetően is tudjuk népszerűsíteni kis menhelyünket. Az idelátogatók nagy részéből ugyancsak önkéntes kutyasétáltató válik, vagy csak minket népszerűsítő, minket szerető embereket ismerhetünk meg és tudhatunk magunkénak. A kutyáink viselkedése megragadja az idelátogatókat, látják, hogy jó helyre kerültek, boldogok, a kutyákat biztonságban érzik, ezáltal mindenhová jó hírünket viszik. 

A kitelepülések lényege menhelyünk népszerűsítése, illetve a támogatók idevonzása. Itt nem feltétlenül gondolunk anyagi támogatókra, mert sok esetben a fizikai támogatókra is nagy szükségünk van. Karbantartói munkák, felújítás, festés, kennelek felújítása és építése, kutyák sétáltatása és szeretgetése is nagyon fontos. De a fizikai segítség mellett fontos még a szellemi segítség, amik főleg promóciós munkák, akár szórólapozások, internetes anyagok terjesztése, megosztások, vagy a menhelyi állatok online galériái, különböző felületeken való kezelése és elhelyezése. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy folyamatosan tudjunk növekedni és fejlődni.

Zs: A végére pedig szeretném megkérdezni tőled, hogy egy olyan ember aki a munkátokat látva szeretne hozzátok csatlakozni önkéntesként vagy akár gondozóként, az hogyan teheti ezt meg? 

A: Jelenleg betanított önkéntesek látják el kutyáink gondozói feladatkörét, ezért ezt a két dolgot nem is választanám külön. Aki hozzánk jelentkezik segítői munkára, az a számára megfelelő, az ő habitusának, vagy érdeklődési körének való munkát fog találni. 

Mind fizikai, mind szellemi munkára lehet hozzánk bátran jelentkezni. Mindenki annyit vállal, amennyi számára jól esik, nálunk semmi nem kötelező és mi mindenért hálásak vagyunk. Ha valaki jelentkezni szeretne hozzánk, az keressen meg bátran engem vagy kollégáimat telefonon vagy Facebookon, vagy látogasson el hozzánk személyesen.

Zs: Zárszóként még annyit megkérdeznék tőled, csak röviden, hogy mire számíthat az, aki ellátogat hozzátok, akár egy nyílt napra, akár önkéntesként?

A: Egy jókedvű vidám csapatra, jó hangulatra és megbecsülésre. Természetesen sáros mancsos ruhákra, rengeteg farokcsóválásra és boldog kutyákra.

 

Török Zsolt, 2020. október